Dohánybolti sikkasztások Budapesten

Infostart
2019. február 24. 06:39
A hegyvidéki nyomozók befejezték annak a nőnek és társának az ügyét, akik négy hónapon keresztül három különböző budapesti dohányboltból közel 1,5 millió forintot sikkasztottak eladóként.

A nyomozás adatai szerint a 21 éves budapesti K. Tímea és a 27 éves kisújszállási Cs. Csaba eladóként dolgozott 2015 decemberétől 2016 márciusáig három budapesti dohányboltban is. A nő és a férfi az üzletekben eladott cigarettákról, illetve egyéb termékekről tételsztornózással, valamint a nyugtakiadás folyamatának megszakításával közel 1,5 millió forintos kárt okoztak a cégeknek.

A tételsztornózás alkalmával csak részben állítottak ki nyugtát, a nagyobb tételt visszatörölték mintha azt visszamondta volna a vásárló, és helyette a nyugtán egy kisebb tétel szerepelt. Az alkalmazottak a nyugtamegszakításnál a vásárlásról nem állítottak ki számlát, így anyagi haszonszerzés céljából értékesítették a termékeket. A gépi nyilvántartásban azonban ezek a műveletek visszakövethetőek, így kiderült, hogy a törölt tételek megegyeztek a hiányzó árukészlet tételeivel.

A hegyvidéki nyomozók K. Tímeát és Cs. Csabát üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki - írja a police.hu.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.