Kiderült, mi történt a fiatal nővel, mielőtt halálra gázolták az M3-ason

Infostart
2019. január 3. 07:43
Egy koncertről hazafelé tartva veszett össze a barátjával a 26 éves lány, ekkor szállt ki a kocsiból - értesült a Blikk.

A vita annyira komoly volt, hogy a sofőr megállt a kocsival, hogy nyugodtabb körülmények között, csak a nőre, nem pedig az útra is figyelve tisztázzák a helyzetet. Barátnője azonban az indítókulcsot hirtelen kikapta a helyéről, majd kiugrott a kocsiból és rányomott a zárógombra, így párjának esélye sem volt, hogy utána szaladjon - írja a bulvárlap, amely azt is tudni véli hogy a fiatal nő erősen ittas volt, vélhetően ezért keveredhetett fel az autópályára, ahol elgázolták.

A nő autóban tartózkodó barátja ebből semmit nem vett észre, miután párja a sötétben előreszaladt. A tragédiáról csak a rendőröktől értesült, akik az autóhoz érve felelősségre akarták vonni, hogy miért állt félre.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a nőt egy Budapestről Mogyoród felé haladó autó gázolta halálra a 11-es kilométerszelvénynél. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott, ám a rendőrök néhány óra alatt megtalálták a 20 éves gyömrői férfit, aki ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indítottak eljárást.