Rengeteg pénzt kap az olaszliszkai lincselő, hamarosan szabadulhat

Infostart
2018. november 27. 10:28
Lapértesülés szerint az elsőrendű vádlottként 17 évre ítélt lincselő jövő júliusban kiszabadulhat. Ifj. H. Dezsőnek rossz tartási körülményei miatt most ötmillió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság.

Több mint száznegyven ütés, rúgás, taposás érte a tiszavasvári tanár, Szögi Lajos fejét, a megvadult tömeg a kislányai előtt verte halálra a köztiszteletben álló pedagógust. Az olaszliszkai lincselés az elmúlt évtizedek legbestiálisabb cselekedeteként íródott a magyar kriminalisztika történetébe.

2006. október 15-én a földrajz-biológia szakos tanár két kislányával, az ötéves Zsófival és a 14 esztendős Emesével tartott hazafelé, amikor kocsijával elsodort egy 11 éves olaszliszkai kislányt, H. Kittyt. Bár a gyermeknek nem esett komoly baja, az összegyűlt rokonok, ismerősök kislányai előtt végeztek Szögi Lajossal.

A bíróság összesen nyolc embert ítélt el az ügyben. Az elsőrendű vádlott, H. Kitty bátyját, ifjú H. Dezsőt 17 évre ítélték, hárman életfogytig tartó fegyházbüntetést kaptak.

Az EchoTV Razzia című műsora úgy értesült: ifj. H. Dezsőnek rossz tartási körülményei miatt most ötmillió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság - írja a Bors. A riportból egyéb részletek is kiderülnek. A Bors pedig megtudta: bár a férfi alapesetben 2023-ban szabadulhatna, jó magaviseletéért már akár jövő júliusban megnyílhat a börtön kapuja. Ifjabb H. Dezsőt pillanatnyilag a szegedi Csillag börtönben őrzik, akárcsak apját, aki viszont életfogytiglant kapott.

A lap telefonon felhívta Szögi Lajos édesapját, aki keserűen értesült a hírről.

– Mi a mai napig semmit sem kaptunk a nekünk megítélt kártérítésből. Mást nem tehetünk, türelmesen várunk. Talán az ükunokánk hozzájut a pénzhez – mondta idősebb Szögi Lajos.