Baleset fogja érni a családtagjaidat: zsarolással akart 30 milliót a kecskeméti nő

Infostart
2018. november 27. 09:12
A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki 30 millió forintot követelt a sértettől és azzal fenyegette, hogy ha nem teljesíti követelését, baleset éri a családtagjait.

A nyomozás adatai szerint a 30 éves kecskeméti Z-né M. Réka 2017. augusztus 26-án este – férfi álnéven – e-mailt küldött egy nőnek, amelyben azt írta, hogy amikor hétfőn reggel bemegy a munkahelyére – egy budapesti céghez –, utaljon át neki 30 millió forintot egy bankszámlára. Azt is pontosan megírta, hogy mikor kell felvenni vele a kapcsolatot, és ha bárkinek is szól erről, akkor baleset fogja érni a családtagjait.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították az elkövetőt és azt is megállapították, hogy a nő az édesapja számítógépéről küldte a levelet. A budapesti nyomozók Z-né M. Rékát zsarolás bűntett kísérlet miatt 2017. október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki, és a nő lakásán több adathordozót is lefoglaltak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek - írja a police.hu.