Kínzás és kegyetlen gyilkosság történhetett egy magyar börtönben

Infostart
2018. szeptember 17. 19:00
A vád szerint megkötöztek, megkínoztak, megégettek, kegyetlenül kivégeztek egy rabot a zárkatársai Szombathelyen. Felkavaró részletek derültek ki.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tartott előkészítő ülést a Szombathelyi Törvényszék B. Zs és társai ellen. A Vas Megyei Főügyészség vádirata szerint a három vádlott tavaly tavasszal kezdte csicskáztatni az egyik zárkatársát. Napi rendszerességgel verték, és folyamatosan megalázták - írta a 24.hu.

A sértett a vádlottak által térben és időben elhúzódó, az emberi méltóságot mélyen megalázó durva bántalmazások következtében rendkívül sok sérülést szenvedett el, sérüléseit a vádirat három oldalon keresztül sorolja. A sérülések nagy részét – a 2017. május 14-én elhunyt – sértett a halálát megelőző 12-24 órán belül szenvedte el, ezen belül a halált eredményező sérüléseket, továbbá a durva, életveszélyes sérüléseket is.

Felkavaró részletek a vádiratból

Az előkészítő ülésen elhangzott vád alapján a lap azt írta: egy esetben az első rendű vádlott megtöltette vele vízzel a felmosóvödröt, és arra kényszerítette, hogy igya meg állva, közben testszerte bántalmazták. Ezután csikket etettek vele. A rendszeres bántalmazások és kínzások később még inkább eldurvultak. A vádlottak kikötözték a cellatársukat, a száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták és ugráltak rajta, majd ököllel ütötték és rugdosni kezdték a bordáit, majd addig fojtogatták, amíg el nem ájult. Amikor a sértett összecsuklott, felállították, és elölről kezdték a bántalmazást.

A zárkák ellenőrzése során a sértettet beküldték a mosdóba, illetve a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be. Amikor a sértett a bántalmazások miatt vérzett, a szétnyílt sebet az elsőrendű vádlott egy öngyújtóval kiégette, a vért feltakaríttatták vele, a véres törölközőt pedig kidobták az ablakon.

"A sértett halálának napján a reggeli ébredéskor a vádlottak észlelték, hogy a sértett a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög. Ekkor kikiabáltak a bv-őrnek, hogy baj van, és amíg az őr a zárkához ért, megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit, azt fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta a sértettet" - olvasható a Szombathelyi Törvényszék összefoglalójában. A helyszínre érkező őr megkezdte az újraélesztést, de a sértett életét nem tudta megmenteni.

Nem ismerték be bűnösségüket

A Vas Megyei Főügyészség az első- és másodrendű vádlottakat folytatólagosan, társtettesként elkövetett kényszerítés bűntettével, társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, a harmadrendű vádlottat társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja.

Az előkészítő ülésen egyik vádlott sem ismerte be a a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalást tart az ügyben.