Nyitókép: Balogh Zoltán

Elkészült a furán viselkedő Teréz körúti robbantó elmeorvosi vizsgálata

Infostart
2018. május 11. 12:34
Beszámítható a Teréz körúti robbantással vádolt P. László az elmeorvosi szakértői vizsgálat szerint.

A 24.hu értesülései szerint P. László édesapja megkapta az elmeorvosi vizsgálat eredményét, és az áll benne, hogy a fia normális, beszámítható. P. László ehhez képest meglehetősen furcsán viselkedett az első februári tárgyalási napon, unatkozott, és lefeküdt aludni a vádlottak padjára, mert nem tud eleget pihenni az előzetesben. Édesapja szerint valamilyen gyógyszeres befolyás alatt volt, azért viselkedett így.

Az elmeorvosi szakvélemény szerint viszont normális a 2016 szeptemberében elkövetett Teréz körúti merénylettel vádolt férfi.

"Normális ember valóban kiáll magáért és védekezik. De ő ilyen visszahúzódóbb típus volt már gyereknek is. Magam sem értem, mit miért tesz. Az elmeorvosi szakértő vizsgálat eredményének azonban örülök. Főleg, hogy a legutóbbi szakértői vizsgálatok közül a magasságot és mozgást kielemző antropológus és videós igazságügyi szakértői vizsgálatok is azt mutatják, hogy

nem a fiam az a sapkás férfi, aki látható a rendőrségi videókon.

A szakértők megállapították, hogy a felvételeken látható férfi közel tíz centiméterrel alacsonyabb, mint a fiam. Kérvényeztük a fiam szabadlábra helyezését. A bíró a hónap végére dönti el, hogy az új fejlemények tükrében jóváhagyja-e. Ha nem is bocsátják szabadon, remélem, hogy legalább házi őrizetbe kerül" - mondta az apa, hozzátéve, hogy fia is bízik abban, hogy hazaengedik.

A genetikai szakértők a robbanás helyszínén talált táskamaradványokon és vezetékdarabokon is megtalálták P. László DNS-ét. A legutóbbi bírósági tárgyalás során felmerült, hogy ráhelyezhette-e valaki más a bűnjelekre a DNS-mintákat, de szakértő szerint ezt csak nagyon problémásan lehetne megoldani. P. László édesapja azonban másképp látja a dolgot.

"A DNS-maradványok egy része a fiamé, a többi körülbelül ötven viszont nem tudni, hogy kié. Az is fura, hogy a fiam DNS-mintái miért vannak a helyszínrajzon egy vonalban.

Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember megállapítsa, hogy egy ekkora robbanás szétszórja a nyomokat"

- mondta az apa, aki hozzátette, nemcsak azért védi a fiát, mert az apja, hanem azért is, mert meg van róla győződve, hogy nem ő robbantott.