Ausztrál turista vert halálra egy új-zélandit Budapesten

InfoRádió
2017. szeptember 14. 10:56
Egy 26 éves ausztrál férfi a vád szerint tavaly márciusban egy budapesti belvárosi hostelben olyan súlyosan bántalmazott egy új-zélandi állampolgárságú férfit, hogy az két nappal később, az elszenvedett sérülések szövődményeibe belehalt.

Az ausztrál férfi turistaként lakott a VI. kerületi hostelben, 2016. március 24-én este szórakozni ment, majd másnap hajnalban, erősen ittas állapotban tért vissza a szálláshelyre, ahol ittasságából adódóan agresszívan viselkedett. A hostelben szintén turistaként tartózkodó, új-zélandi sértett a viselkedését szóvá tette, ami miatt a két férfi között szóváltás alakul ki. A sértett ezután felhagyott a vitával, és félrevonult a hostel egy másik helyiségébe.

A vádlott azonban utánament, és először provokálni kezdte őt, majd amikor a férfi felállt a székéről, a vádlott többször meglökte őt a mellkasán, ezután pedig

megütötte, majd a nyakát szorította.

A sértett a bántalmazás miatt a földre esett, majd miután sikerült felállnia, a vádlott ismét többször megütötte őt úgy, hogy a sértett hanyatt esett, és a fejét a padlózatba ütötte.

A vádlott ezután sem hagyott fel a bántalmazással; a kis idő múlva ismét felállni igyekvő, védekezni próbáló férfit újból többször megütötte. A sértett végül nagy nehézségek árán felállt a földről, és az emeleten lévő szobájába ment, ahol az ágyába feküdt.

A vádlott úgy döntött, hogy megkeresi a sértettet, és tovább bántalmazza. Megtalálta a sértettet, aki egy emeletes ágy alsó részén, betakarva feküdt. A vádlott először ismét veszekedni kezdett vele, majd

az emeletes ágy felső ágyának szélébe kapaszkodva az alsó ágyon fekvő férfi fejét megrúgta.

A hostel egyik lakója ekkor közbelépett, megakadályozta a sértett további bántalmazását, és a vádlottat kivitte a szobából.

Az új-zélandi férfi a bántalmazás során elszenvedett sérülések és az azokkal összefüggő szövődmények miatt két nap múlva a szobájában, az ágyában fekve meghalt.

A Fővárosi Főügyészség az ausztrál férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

A Fővárosi Főügyészség az elkövetés után a terhelt előzetes letartóztatására tett indítványt, amit azonban a bíróság elutasított, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el; a vádlott jelenleg is ennek a hatálya alatt áll.