Orvost vertek egy budapesti rendelőben

InfoRádió
2016. november 13. 07:40
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat F. Julius Mário 26 éves budapesti lakossal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.

A nyomozás adatai szerint a 26 éves férfi 2016. november 11-én megjelent Budapesten a VIII., Szigony utcában lévő orvosi rendelőben és az ott feladatát ellátó orvostól nyugtató hatású gyógyszerek felírását követelte, miközben agresszív módon viselkedett.

Az orvos közölte a férfival, hogy ezeket a gyógyszereket nem áll módjában felírni, illetve azt is, hogy az elmúlt napokban már írt fel számára erős nyugtatókat. A férfi ezt követően az orvost bántalmazni kezdte és többször megütötte, aminek következtében az orvos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A férfi a bántalmazás közben megpróbálta az orvostól a recepteket is megszerezni, amely azonban nem sikerült, így elmenekült a helyszínről. A támadó később visszament a rendelőbe, ahol ismételten követelte a nyugtatókat.

A kiérkező rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu