Nyitókép: Remedios/Getty Images

Eltűnt a Balatonba fulladt férfivel vízibicikliző nő

Infostart
2026. július 5. 07:46
Térfigyelő kamerafelvétel örökítette meg annak a 41 éves kaposvári férfinak a halálát, aki múlt kedden tűnt el a Balatonban, Siófoknál. A videón látható, amint két vízibicikli összeütközik, majd az elhunyt a vízbe esik és elmerül.

A szerencsétlenül járt férfit, akit a környéken csak Csokiként ismertek, kétnapos keresést követően, csütörtök hajnalban sodorta partra a víz. Bár a hatóságok először közigazgatási eljárásban vizsgálták a történteket, a nyomozás jelenleg már „segítségnyújtás elmulasztása” bűntettének gyanúja miatt zajlik a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán.

A tragédia körülményeit tovább árnyalják a család által megfogalmazott súlyos vádak.

A hozzátartozók állítása szerint a férfival együtt vízibicikliző nő – akivel a férfi korábbi kapcsolata állt fenn – a balesetet követően nem hívott azonnal segítséget, hanem előbb a partra ment, és csak azt követően értesítette a hatóságokat.

A család szerint a nő az eset óta elérhetetlenné vált, és lakását is kiürítette.

A Tények értesülései alapján a tragédiához hozzájárulhatott, hogy a férfi nem tudott úszni, emellett a kezén lévő kötés is akadályozhatta a menekülésben.

A büntetőeljárás feladata lesz tisztázni a tragédia pontos lefolyását, valamint azt, hogy a helyszínen tartózkodók közül kinek a felelőssége merülhet fel a segítségnyújtás elmulasztásával kapcsolatban. A hozzátartozók az áldozat emlékére gyertyagyújtást szerveztek.