Per indult Sting ellen, miután korábbi zenekari társai, Andy Summers gitáros és Stewart Copeland dobos azt állítják, hogy soha nem kaptak megfelelő elismerést és kifizetést az 1983-as Every Breath You Take című világsláger után – írja a The Guardian híradása nyomán az Index.
A londoni legfelsőbb bíróságon benyújtott kereset szerint a zenészek dalszerzői közreműködését hivatalosan nem ismerték el, így jogdíjbevételtől estek el.
A keresetet Sting és kiadó cége, a Magnetic Publishing Ltd. ellenében nyújtották be, és az ügy állítólag az „általános kereskedelmi szerződések és megállapodások” kategóriájába tartozik. Ugyan a zenekar 1984-ben feloszlott, a dal azóta is jelentős mértékű bevételt termel.
Sting 2022-ben eladta teljes dalszerzői katalógusát a Universalnak, mintegy 300 millió dollárért. A mostani jogi eljárás részleteit Sting szóvivője nem kívánta kommentálni, de tagadta, hogy a kereset közvetlenül az Every Breath You Take körüli jogdíjakhoz kapcsolódna.