Nyitókép: Pixabay

Állt már bíróság előtt a Lurdy Házban történt verekedés egyik arab főszereplője

Infostart
2023. április 24. 08:12
A férfi testi sértés miatt korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Több lap mellett a Mandiner írja azt, hogy a Lurdy Házban történt pénteki tömegverekedésben egy szír és egy jordániai család tagjai estek egymásnak, akiknek már régóta gondjuk volt egymással.

A férfi, akit őrizetbe vettek a rendőrök, épp a próbaidejét töltötte.

Ahogy az Infostarton is beszámoltunk két arab társaság egy rendezvény után esett egymásnak a bevásóárléközpontban.

Az Egyiptomiak Magyarországi Kulturális egyesülete hirdette meg a programot, amely állítólag békésen zajlott. Az egyesület elnöke úgy tudja, régi viszály okozta a családok közti verekedést. Egy férfi akkora ütést kapott, hogy életveszélyes koponyasérüléssel szállították kórházba.

Eddig három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, egyet közülük őrizetbe vettek. A fővárosi főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina az RTL-nek elmondta, hogy az őrizetbe vett férfi nem ismerte el vétségét – sőt, panasszal élt a gyanúsítás miatt.

Azt állította, hogy azért ütött, mert a másik család provokálta. A férfi korábban testi sértés miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott, próbaideje alatt követte el az újabb bűncselekményt.