Nyitókép: Nuzhdin/Getty Images

Elázott 60 ezer euró, négy és fél éve nem kapja vissza a nyugdíjas a pénzét

Infostart
2023. január 12. 10:57
Elázott 60 ezer eurója egy szlovákiai nyugdíjasnak. Bevitte az ottani nemezeti bankba, azóta sem kapta vissza, még nyomozás is indult ellene.

2018 nyarán ázott el egy 79 éves pozsonyi nyugdíjas 60 ezer eurója. A jelenleg nagyjából 25 millió forintot érő bankjegyeket bevitte a nemzeti bankba, de azt ott lefoglalták. Sőt, eljárást indítottak ellene, mondván szokatlan, hogy valaki otthon tartson ekkora összeget. A nő szerint a pénzt egy széfben tartotta a pincéjükben, de az beázott.

Ezek után a rendőrség, hiszen feljelentés történt, nyomozni kezdett. A gyanú "bűncselekményből származó jövedelem legalizálása" volt - írja a SME alapján a parameter.sk. Ez azzal is járt, hogy a nyugdíjas hölgy pénzét lefoglalták, majd az új számláját is letiltották. Annak ellenére, hogy a megtakarított pénzéről volt szó volt, aminek oroszlánrésze egy lakás és egy kert eladásból származott. 2019. októberében aztán

felfüggesztették a büntetőeljárást,

mivel nem találták indokoltnak annak folytatását.

A történetnek azonban itt még korántsem volt vége. A nyugdíjas többször kérte a kerületi ügyészséget, hogy töröljék a pénz lefoglalását, és azt is, hogy oldják fel a számlájának zárolását. Ennek ellenére 2020. január végén az ügyészség arra utasította a nyomozót, hogy folytassa a büntetőeljárást. Két hónappal később aztán a nyomozó úgy döntött, hogy az új bankszámla zárolásának okai megszűntek, majd július végén az ügyészség is úgy döntött, hogy megszüntetik az ezen a számlán lévő pénzek lefoglalását.

Ettől azonban nem kapta vissza a 60 ezer eurót,

az ügyész ugyanis nem törölte el a nyugdíjas által a jegybanknak leadott készpénz lefoglalására vonatkozó végzést,

ezért a jegybank nem tudja visszaadni a pénzt.

Ezt már a szlovák nemzeti bank szóvivője kezdte megmagyarázni. Peter Majer szerint a szétázott bankók cseréje csak a vizsgálat befejezése után lehetséges, hacsak az illetékes hatóságok másként nem határoznak. A nyugdíjas aztán ismét a fővárosi kerületi ügyészséghez fordult, és onnan 2022. januárjában kapott választ. Mégpedig azt, hogy elismerték, hogy a nyugdíjas panasza megalapozott.

A pénz azonban még mindig nem volt a nőnél. A felügyelő ügyész jelezte a nyugdíjasnak, hogy tekintettel az eljárás elhúzódására, rövid határidejű utasítást adott ki a nyomozónak. "Jelenleg a büntetőeljárás leállításának jogi feltételei nem teljesülnek. Az ügyben olyan műveletek zajlanak, amelyeket az eljárás nem nyilvános jellege miatt nem lehet részletezni ” – nyilatkozta Hujsa. Az ördögi kört az idézi elő, hogy bár a jegybank és a kereskedelmi bankok kötelesek a sérült bankjegyek cseréjét lebonyolítani, a cserére vonatkozó szabályok szerint minden pénzintézet köteles értesíteni a hatóságokat arról, hogy sérült bankjegyeket vett át, mert emiatt fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja – szögezte le a nemzeti bank munkatársa a szlovákiai lap cikke szerint.