Nyitókép: Pixabay.com

Aranyrudakat fialt a karanténjáték két kisfiúnak

Infostart
2020. május 22. 14:18
A gyerekek egy kerti lak építéséhez kérték el a régi lepedőket, nem is vették észre elsőre, mit találtak.

Az eset Franciaországban történt, az érintett család már a kijárási korlátozások franciaországi bevezetése előtt elköltözött Párizsból a család vidéki házába, a fővárostól nagyjából 180 kilométerre, délnyugatra fekvő, festői kisvárosba, Vendôme-be. A tízéves gyerekek kerti lakot akartak építeni, és apjuk megengedte, hogy a nagyanyjuk régi lepedőit is felhasználják, amiket egy használaton kívüli szobában, egy régi szekrényben tartottak. – írta a 24.hu a BBC beszámolója alapján.

Ahogy a gyerekek előszedték a lepedőket, két nehéz tárgy esett ki közülük. A fiúk azonban nem foglalkoztak velük, mentek a dolgukra. Később azonban megemlítették a dolgot az apjuknak, aki, mikor a gyerekek megmutatták neki a rudakat, elképedt. A lepedők között még a vásárlást igazoló papírt is megtalálták 1967-ből.

A nagymama által vásárolt és eldugott aranyrudak értéke egyenként 40 ezer euró (közel 14 millió forint) lehet, ám mivel a járvány miatt emelkedő pályán van az arany ára, valószínű, hogy ennél jóval több pénzt is kaphatnak értük.

A két gyermek becsületes megtalálóként azt kérte, hogy apjuk építsen a kertbe medencét.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!