Nyitókép: Pixabay

Megszólalt egy szemtanú is a tompai rendőrgázolásól

Infostart
2019. március 20. 08:06
Egy autó sofőrjét igazoltatta két rendőr, amikor elgázolta őket egy kisbusz. A sofőr vélhetően elaludt. Az épp igazoltatott férfi a Szolnoki Olaj férfi kosárlabda-csapat szerb vezetőedzője, Dragan Alekszics, akit nagyon megviselt az eset.

Épp hazafelé tartott a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj férfi kosárlabda-csapatának szerb vezetőedzője, Dragan Alekszics, amikor Tompánál megállította két rendőr, akiket igazoltatás közben elgázolt egy kisbusz. Alekszics a PVSK elleni vesztes idegenbeli bajnoki után tartott hazafelé Szerbiában élő családjához, amikor a szörnyű eset történt. A történtek nagyon megviselték, erről korábban itt írtunk.

Egy szemtanú szerint a rendőrök szabályosan jártak el. "Volt rajtuk mellény, nem álltak rizikós helyen. Még mindig beleborzongok a látványba, több mint tíz métert repült a két szegény rendőr, és úgy hallottam, a kisbusz után még féknyom sem volt" – mondta a Borsnak az esetet látó, épp arra járó kamionsofőr. A lap úgy tudja, hogy egy harmadik rendőrkolléga hívta ki a mentőket, ő vette kezébe kollégái ellátását, míg a segítség ki nem ért, és később a mentősöknek is segített.

A két elgázolt rendőr métereket repült. A súlyosabb, életveszélyes állapotban kórházba szállított férfinek a Bors információi szerint a becsapódástól a gerince, csigolyái, csípője és a koponyája is megsérült. Ám nemhogy túlélte az esetet, emberfeletti erővel harcol a gyógyulásért. A Bors úgy tudja, magánál van, felismerte látogatóit, sőt, a baleset után három nappal már fájdalomcsillapítót sem kért.