Életveszélyesen megsérült egy gyermek Zalahalápon - forrásban lévő kocsonya ömlött ki

Infostart
2018. november 21. 18:02
Forrásban lévő kocsonya ömlött két kisgyermekre Zalahalápon. A négy éves kislány életveszélyesen, testvére, egy 2,5 éves kisfiú súlyosan megsérült.

Nem kívántak a rokonok beszélni a történtekről Zalahalápon, a falubeliektől úgy tudni, hogy forrásban levő kocsonya ömlött a kisgyermekekre. Arról is beszéltek, hogy tudomásuk szerint a szülők a budapesti kórházban vannak a négy éves kislány, és a 2,5 éves kisfiú mellett, a másik két gyermekre a nagyszülők vigyáznak.

Nátrán Albin, az Országos Mentőszolgálat Veszprém megyei vezető mentőtisztje a történtekről elmondta, november 20-án, a délutáni órákban érkezett bejelentés az Országos Mentőszolgálathoz, hogy Zalahalápon két gyermekre forró folyadék ömlött. Két mentőegység indult a helyszínre, ahol egy négy éves, életveszélyesen sérült gyermeket, illetve súlyosan sérült, 2,5 éves testvérét látták el, majd mindkét gyermeket egy budapesti kórház gyermek égési osztályára szállították - írja a Veol.hu.

-Az külön szerencsétlen eset az, amikor forró zsiradék ömlik az ember testére, ami akár harmad, vagy negyedfokú égési sérülést is okozhat, hangsúlyozta Szalai Ildikó veszprémi bőrgyógyász főorvos. Hozzátette, másodfokú égési sérüléskor már felhólyagosodik a bőr, és forrázáskor minél hosszabb idei tart a hőhatás, annál mélyebb szöveteket érint, és annál súlyosabb lehet a sérülés.

-Ezért, ha ilyen történik körülöttünk, azonnal kapjuk le, illetve vágjuk, tépjük le a ruhát a másikról, illetve kezdjük meg a hűtést, mert minden perc számít. Legalább 20 percen, fél órán át végezzük a hűtést hideg vízzel. A sérülés mértéke függ az életkortól, gyermekeknél a forrázás különösen veszélyes lehet, mert nagyon vékony még a bőrük.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az eset kapcsán azt közölte, „a rendőrök megjelentek a helyszínen, de az ügyben eljárás nem indult.”