Nyitókép: Lakatos Péter

Hónapok óta ott lehetett a két holttest Szentendrén

Infostart
2018. március 16. 08:43
Állampolgári bejelentést követően két holttestet találtak a rendőrök március 15-én délután Szentendre belterületén, közterületen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A halálesetekkel összefüggésben az elsődleges adatok alapján nem zárható ki bűncselekmény elkövetésének gyanúja, így a történteket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja.

A Blikk információi szerint lehet, hogy hónapok óta ott hervertek a holttestek a tűzoltóság közelében található ipari parkban.

Szentendre, 2018. március 16. Egy vízátemelő gépháza 2018. március 16-án a szentendrei ipari park mellett, ahol állampolgári bejelentést követően két holttestet találtak. Az elsődleges adatok alapján nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt, így a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az ügyet. MTI Fotó: Lakatos Péter