Levetette magát egy fiú a budapesti Árkád tetejéről

InfoRádió
2017. június 9. 10:57
Hatalmas üvöltéssel, telefonjával a kezében vetette le magát a budapesti Árkád bevásárlóközpont tetejéről egy húsz év körüli fiatal. A becsapódástól szinte minden csontja eltörött.

Tragikus jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik a Sugár és az Árkád bevásárlóközpontot összekötő hídon közlekedtek szerda délután. Egy fiatal a parkolóház tetejéről váratlanul a mélybe vetette magát. A Bors által megszólaltatott szemtanú szerint a fiú ott állt a tető peremén, telefonált, majd visszaszámolt, és egy hatalmas ordítást követően leugrott.

Amikor odaértek hozzá, nem volt magánál, de még lélegzett. Mire a mentők kiérkeztek, már kezdett magához térni, de amikor hörgött, ömlött a vér a szájából.

Az Országos Mentőszolgálat közölte: egy rohamkocsival érkeztek a helyszínre, majd az ellátás után a fiút súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. A rendőrség nem indított eljárást az ügyben, mivel az idegenkezűséget és bűncselekményt kizárták.