Világelsőként lakóházat nyomtattak egyetlen nap alatt - itthon mikor lesz ilyen?

InfoRádió
2017. március 5. 17:13
Az orosz tél egyik leghidegebb napján építették ezt a különleges alaprajzú házat. Klasszikus formákra is képesek, azok még olcsóbbak is.

Az Apis Cor nevű cégnek mindössze egyetlen napra volt szüksége ahhoz, hogy felhúzza egy lakóház falait. És nem is akármilyen épület lett: közel 40 négyzetméteres, és mindössze 3 millió forintból készült.

A legnagyobb újdonság az egész projektben a gyorsasága, illetve az, hogy a házat nem máshol legyártott elemekből rakták össze, mint a gyorsan elkészülő készházakat, hanem az egészet a helyszínen gyártották le.

A különleges szerkezet egy helyben állva 3,3 méter magas falakat tud felhúzni, és akár 132 négyzetméteres otthont is tud varázsolni. 

A készítők azt ígérik, hogy ezek a házak 175 évig is használhatók lesznek.

Felvetődik a kérdés, hogy az orosz tél extrém körülményei között hogyan lehet betonozni? A trükk az volt, hogy egy nagy sátrat húztak az építkezés fölé, így míg odakint -35 Celsius-fok volt, addig bent 5 fokra melegítették a levegőt, amiben már működőképes volt a gép és használható a beton.

A házat végül leszigetelték, bekerültek a nyílászárók, lefestették a falakat, mindezt a centire pontos kivitelezésnek hála különösen gyorsan, javítások szükségessége nélkül oldották meg.

Kérdés lehet még a tető, amely lapossága ellenére jól bírja a hó súlyát és külön vízszigeteléssel is ellátták.