Egykori leprás beteg a kifutón

InfoRádió / MTI
2016. október 22. 08:25
Egy leprából kigyógyult idős nőt vonultatott fel modellként Curata Takafumi japán divattervező a tokiói divathéten.

A 83 éves Maki Mijo a dizájner egy csúcsmodelljét, egy hosszú fehér ruhát mutatott be, a betegségtől elcsúfított kezén műkörmöket viselt.

A hajdani leprás beteg épp születésnapján kapott lehetőséget a szereplésre és azt mondta, ennél szebb ajándékot nem is kaphatott volna. A divatbemutatóról szólva hozzátette, hogy az előrelépést jelent a leprások társadalmi elfogadása felé.

Bár a lepra már az 1940-es évek óta gyógyítható, az egykori betegeket Japánban még mindig gyakran éri kirekesztés, mert sokan abban a tévhitben vannak, hogy a Hansen-kór a sikeres gyógykezelés után is fertőz.

A leprásokat Japánban 1996-ig erőszakkal elkülönítették, sok nőt magzatelhajtásra kényszerítettek.

Sorstársai ezreihez hasonlóan Maki Mijót is bezárva tartották egy Tokió nyugati részén fekvő kórházban, tőle alig pár méterre élő családja sosem látogathatta meg.

Curata azt mondta, a divatbemutatóval "könnyed módon" akarta felhívni a figyelmet a leprabetegek sorsára.

A divattervező gyakran szerepeltet modellként olyanokat, akik a társadalom peremére szorultak. A hajdani leprás betegen kívül mostani showján kifutóra lépett egy vak, egy kerekesszékes és egy transznemű is.