Újabb fontos politikus lépett ki az MSZP-ből

Infostart
2018. február 6. 15:36
Hiesz György, Gyöngyös polgármestere bejelentette, hogy visszalépett az országgyűlésiképviselő-jelöltségtől, nem indul a körzetben. A város első embere könnyeivel küszködve jelentette be: kilép az MSZP-ből is.

"Nekem csak egy fontos van, a város szolgálata, ennek a hivatásnak a maximális ellátása, és így talán sokkal többet tudok Gyöngyösnek tenni, szolgálni azzal, hogy ezt a kampányt most nem csinálom végig" - mondta Hiesz György.

A heol.hu beszámolója szerint a helyi MSZP egykori alapító tagja meghatottan jelentette be, hogy elhagyja pártját, és függetlenként folytatja tovább a munkáját, majd a jövő évi polgármesteri választásokon is így szeretné a város érdekeit tovább vinni.