Mégsem kell aggódni a gimnáziumok bezárása miatt? - hetilapszemle

InfoRádió
2017. július 13. 19:32
A Figyelő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel készített interjút, a HVG a választási felkészülésről ír, a Heti Válasz pedig arról, hogy a gimnáziumok és a szakképzés szembeállítása álkonfliktus.

A Figyelő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel készített interjút, aki szerint egyes nyugat-európai politikusok szeretnék megbontani a visegrádi négyek egységét, ám ez a tárcavezető szerint nem fog sikerülni. A miniszter úgy fogalmazott: az unió kisebb lesz, ezért kisebb bürokráciára van szükség, a brüsszeli vízfej csökkentésével pedig jelentős összegeket lehetne megtakarítani. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország nem orosz- vagy Amerika-barát külpolitikát folytat, hanem magyarbarátot. Részletek a Figyelőben.

A HVG összeállításából kiderül: ha az ellenzék nem készül teljes gőzzel a mai szabályok szerinti parlamenti választásra, akkor már most elvesztette jövő évi csatát. A lap szerint az őszi nem hivatalos kampánykezdés egyik nagy kérdése az lesz, hogy az utóbbi hónapokban felbukkant új politikai erők fel tudnak-e újra pörögni, illetve, hogy a kampány mennyire durvul majd el. Részletek a HVG-ben.

A Heti Válasz arról ír, hogy vihart kavart Parragh László kamarai elnök azzal a kijelentésével, hogy zárjanak be gimnáziumokat. A lap szerint a felsőoktatás kapujaként szolgáló gimnáziumok és a szakképzés szembeállítása álkonfliktus, mesteremberből ugyanis a cikk szerint azért van kevés, mert a szakképzés gyenge, és nem azért, mert a diákok mindegyike fehérgalléros munkát szeretne. Részletek a Heti Válaszban.