„Ma volt az első napom az Európai Parlamentben. Három dolgot döntöttem el” – írja a Fidesz volt kampányfőnökének és parlamenti képviselőjének szerda esti Facebook-bejegyzése alapján a hvg.hu.
Mint arról az Infostart is beszámolt, Orbán Balázs szeptember 22-én lemondott országgyűlési mandátumáról, hogy képviselő lehessen az Európai Parlamentben. Azt egyelőre nem tudni, ki fogja elfoglalni a helyét a Fidesz-frakcióban.
A Fidesz volt kampányfőnöke, Orbán Viktor egykori politikai igazgatója meg is kezdte a munkát az EP-ben, és bejegyzése alapján a következő három dolgot döntötte el már az első napján:
- levelet ír az Európai Unió minden tagállama parlamenti képviselőinek arról, hogy mi történik Magyarországon;
- utánajár az Európai Parlament által megrendelt közvélemény-kutatásoknak;
- kutatást kér az Európai Parlament kutatószolgálatától arról, milyen szerepet játszik a genderpolitika az EU külpolitikájában.
A magyarországi helyzetről – amiről levélben tájékoztatja több mint 700 képviselőtársát – Orbán Balázs azt írta, az aktuális történések közé sorolja a képviselői mandátum korlátozását, különféle megválasztott vezetők elmozdítását, egyes intézmények „államosítását és bezárását”, a vagyonvisszaszerzési hivatal létrehozását.
Az uniós közvélemény-kutatások kapcsán Orbán Balázs arra kíváncsi, hogyan készülhetett két, Európa jövőjét egészen másként lefestő felmérés – még akkor is, ha mások voltak a kérdések és a módszertan, illetve hogyan készülnek az európai adófizetők pénzéből finanszírozott Eurobarometer-kutatások.
A „genderpolitikát” illetően pedig azt szeretné kideríteni, hány külpolitikai döntésben, állásfoglalásban és határozatban jelent meg a gender, a szexuális orientáció vagy a genderidentitás kérdése, és mi volt ezeknek az ára.