Kigyulladt a száraz fű Tapolca külterületén, a 77-es főút közelében hétfő délután. A tűz gyorsan terjedt, és már több mint egyhektáros területet érint, ráadásul mintegy háromszáz méter hosszan egy fenyőerdőbe is belekapott.
A lángok a fák koronájára is átterjedtek, ezért a tűzoltók rendkívül nagy erőkkel vonultak a helyszínre – írja a VEOL.
A lángok több kiskertet is veszélyeztetnek, de egy lakóautó, melléképületek, egy lovarda és egy napelempark is veszélybe került. A tűz egy szeméttelepet és lakóépületeket is fenyeget.
Csondor Henrietta, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az eset súlyossága miatt a tűzoltók ötös, vagyis a legmagasabb riasztási fokozatban dolgoznak a helyszínen.
Az oltáson a badacsonytomaji, a veszprémi és a pápai hivatásos, valamint a tapolcai önkormányzati tűzoltók kezdtek dolgozni, később pedig további egységeket is a helyszínre irányítottak. A lángok megfékezésében részt vesznek a keszthelyi, az ajkai és a sárvári hivatásos tűzoltók, valamint a köveskáli és a kővágóörsi önkéntes tűzoltók is.
Az oltásban részt vesz két katonai helikopter is, a Tapolcai-medence és Kisapáti fölött folyamatosan közlekedve szállítanak vizet Tapolcára az oltáshoz
– erről az Infostart egyik olvasója számolt be
A helyszínre indult a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, valamint egy drónos felderítő egység is, hogy segítsék a tűz pontos kiterjedésének felmérését és az oltási munkálatok irányítását.
A tűzoltók jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak a lángok megfékezésén, miközben igyekeznek megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen az erdőben és elérje a veszélyeztetett épületeket, valamint a környék más létesítményeit.
A nyitókép illusztráció.