Molnár Gábor, Somogy vármegye rendőrfőkapitánya az érintett vármegyék rendőri munkáját összehangoló, június 1. és szeptember 15. között működő BKKB soros elnökeként azt mondta, fontos a koordináció és az információáramlás, mert a bűnözés nem ismeri sem az ország-, sem a vármegyehatárokat.
A BKKB munkája a Balaton és a Velencei-tó turisztikai szezonjában Somogy, Veszprém, Zala és Fejér vármegye turisztikai övezeteire terjed ki, az Országos Rendőr-főkapitányság útmutatásai és meghatározott prioritásai alapján – ismertette a rendőrfőkapitány.
Beszélt arról is, hogy míg korábban Somogyban jelentette a legtöbb rendőri munkát a nagy rendezvények biztosítása, ez mára áttolódott Fejér vármegyére, de mind a négy érintett vármegyében lesznek a többire is kiható, nagy közlekedési kihívásokat is jelentő események.
Kitért arra is, hogy
a buliturizmus ma már nem kizárólag Siófokra jellemző, egyre jobban áttolódik Balatonlellére, ahol az önkormányzat erre felkészülten reagált, mintegy 300 kamera kihelyezésével
és a „vandál, ordenáré viselkedést meg nem engedő” helyi rendeletek alkotásával.
Hozzátette, Siófoknak már jó ideje sikerült a korábbi megbélyegzésektől megválnia, amit az is mutat, hogy egy nemzetközi közvélemény-kutató cég szerint 2024-ben Hévíz után Siófok volt az a magyar város, ahol a leginkább biztonságban érezték magukat az emberek.
Molnár Gábor a BKKB legfontosabb feladatának nevezte, hogy a látogatók és a lakosság szubjektív biztosságérzete megfelelő legyen. Ehhez látható egyenruhás szolgálat, a közterületeken megfelelő intézkedéskultúra, egyenruha és jó kommunikációs stratégia kell – sorolta. Hozzátette, minden kapitányságon áldozatsegítő is dolgozik, ami szintén ezt a célt szolgálja.
A somogyi főkapitány kérdésekre válaszolva elmondta, a balatoni és a Velencei-tavi turisztikai szezon biztosításához minden érintett vármegyének segítséget nyújt a Készenléti Rendőrség, amellyel jó az együttműködésük. Terveznek munkaerő-átcsoportosítást, továbbá idén is lesznek lovas, kutyás, biciklis rendőrök.
A vízirendészet pedig rendelkezik megfelelő hajóállománnyal – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a rendőrség az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel, a polgárőrökkel együttműködve tud hatékony lenni. A BKKB munkáját idén is segítik a rendészeti jellegű középiskolák diákjai, akik bűnmegelőzési feladatokat látnak el a nyári gyakorlataik során – mondta.
Beszélt arról is, hogy például a BL-döntő vagy a MotoGP-világbajnokság miatt idén jóval több turistára számítanak.
A bűncselekményekről szólva elmondta, egyfajta átstrukturálódás érzékelhető: csökkent a közterületi és a vagyon elleni bűncselekmények száma, míg nőtt az online térben elkövetetteké. A Balaton déli, azaz somogyi partján az utóbbi évek turisztikai szezonjában tendenciózusan csökkent a személy elleni erőszakos bűncselekmények – garázdaság, testi sértés – száma, amiben tavaly némi visszaesés volt tapasztalható – ismertette.
Mint kifejtette, a déli parton szinte egymásba érnek a települések, szabadstrandok, olyan a térség, mint egy 74 kilométer hosszú város, ahol egy kánikulai hétvégén csak a regisztrált vendégek száma eléri a félmilliót. Hozzátette, ennek duplájával lehet számolni.
Nekünk reagálni kell azonnal, ha bárhol bármi történik, ezért fontos a koordináció – hangsúlyozta.
Dékány Balázs veszprémi rendőrfőkapitány megerősítette, hogy idén több turistára számítanak, ami szerinte a nagy rendezvények számából is következik. Példaként hozta fel, hogy a Művészetek Völgye kétszázezer embert vonzott a térségbe, de nagy látogatószám-növekedést szokott generálni a Kékszalag vitorlásverseny, az Anna-bál, a Paloznaki Jazz Piknik vagy a MotoGP-pálya versenyei is.
Megemlítette, hogy már a mostani pünkösdi hosszú hétvégére is azt jelezték a szállodák, hogy teltházra számítanak.