A Csongrád-Csanád megyei kormányhivatal súlyos szabálytalanságokat tárt fel a szegedi BYD-gyár építésén, amelyek alapján rendőrségi feljelentést tett. A gyanú szerint az építkezés során kitermelt földet az előírt vizsgálatok elvégzése nélkül terítették szét a környező területeken – közölte a miniszter.
Korábbi mérések alapján fennáll annak a lehetősége, hogy a szegedi termőföldekre került talajréteg rákkeltő anyaggal, alkilbenzollal szennyezett. Stumpf Péter, a város tiszás országgyűlési képviselője részletes tájékoztatást adott a helyzetről, és közbelépést kért a szegediek egészségének védelmében – írta a politikus.
„A kormányhivatalokat felügyelő miniszterként sürgős és szigorú vizsgálatot indítok, hogy a lehető leggyorsabban tisztázni tudjuk a talaj szennyezettségét, és azt is, történt-e mulasztás a hatóság részéről. Az emberséges és működő Magyarországon a hatóságoknak a legnagyobb körültekintéssel kell eljárniuk, minden ember egészségét meg kell védenünk a szennyező, ipari üzemektől” – közölte Lőrincz Viktória.
Stumpf Péter szintén a Facebookon közölte, hogy a kormányhivataltól kapott tájékoztatás szerint a „BYD hónapokon át semmibe vette a környezetvédelmi előírásokat”, és 208 ezer négyzetméternyi területen szórt szét olyan talajt, amelyben a határétéket meghaladó mennyiségben lehettek rákkeltő vegyületek.
Pedig a beruházás környezetvédelmi engedélye világosan meghatározta, hogy a BYD-nak hogyan kellett volna eljárnia: mintát kellett volna vennie a kitermelt földből, majd azt be kellett volna vizsgáltatnia egy laboratóriumban. Ehelyett a munkálatok során kitermelt földet elkezdték elszállítani és szétteríteni a környező területeken anélkül, hogy annak szennyezettségét megvizsgálták volna – írta.
Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter kedden közölte, hogy a kínai elektromosautó-gyártó cég súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit, majd a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal jelentette be, hogy környezetkárosítás gyanúja miatt feljelentést tett a Szegedi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló információk alapján felmerült a környezetkárosítás gyanúja a beruházási területen „letermelt” talajréteg felhasználásával összefüggésben – írta a hivatal.
Szerdán a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tudatta, hogy megindult a nyomozás a BYD-beruházás ügyében, mivel felmerült a gyanú, hogy a beruházási területről kitermelt, szennyezettségi határérték feletti alkilbenzol tartalmú földet több külső helyen rakodták le.