A megalapozott gyanú szerint vasárnapra virradó éjjel egy budapesti étteremben a gyanúsított és társasága, valamint egy másik társaság között szóváltás, dulakodás alakult ki.
A társaság egyik tagja ököllel megütött egy férfit, aki az ütés következtében a földre esett, ekkor a gyanúsított késsel mellbe szúrta. A sértett a sérülés következtében életveszélyes állapotba került. A gyanúsított nem sokkal ezután egy másik férfit is megszúrt.
A nyomozási bíró megállapította, hogy a vizsgált bűncselekmény tárgyi súlya, jellege, az elkövetés körülményei, továbbá a kiszabható büntetés mértéke miatt tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, valamint fennáll az eljárás befolyásolásának veszélye. Mindezek miatt a kerületi bíróság egy hónapra, március 24-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását - közölte a törvényszék.