Lázár János hétfőn előbb a Facebook-oldalán közölte, hogy kezdeményezi a közbeszerzési törvény módosítását, majd még aznap este be is nyújtotta a javaslatot Kövér Lászlónak címezve „A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról” címmel – írja a hvg.hu.
A közbeszerzésekre vonatkozó törvényt az építési és közlekedési miniszter az alábiakkal egészítené ki:
- az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki „maga vagy kapcsolt vállalkozása az elmúlt öt évben uniós értékhatárt elérő állami építési beruházás esetén a korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben vállalt kötelezettségét súlyosan megszegte, különösen ha a jótállás vagy kellékszavatossági jog teljesítése vonatkozásában a szerződésben vagy a felek megállapodásában foglalt határidő eredménytelenül eltelt”.
- a fenti rendelkezést a hatálybalépéskor folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokban is alkalmazni kell.
A javaslat értelmében ha a törvénymódosítás élesedésekor egy kivitelező cég folyamatban lévő közbeszerzési eljárásban vesz részt, akkor abból a módosítás alapján rögtön kizárható, amennyiben megállapítják, hogy „a korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben vállalt kötelezettségét súlyosan megszegte”.
A törvénymódosítás előzménye, hogy a tervekkel ellentétben múlt pénteken nem adták át a forgalomnak az M30-as autópályát, mert Lázár János szerint a kivitelezéssel megbízott Strabag átverte a kormányt. Az osztrák építőipari vállalat arra tett ígéretet, hogy október végéig kijavítja a hibákat azokon a szakaszokon, ahol megsüllyedt az út, de a határidőre nem készült el a munkálatokkal. A miniszter úgy fogalmazott, bocsánatkéréssel tartoznak a helyieknek és a közlekedőknek azért, mert nem tudták ezt a Strabagból „kitaposni”. Lázár János reményei szerint rövid időn belül meg lehet majd nyitni az autópályát, úgy is, hogy „ezt a menetet a Strabag nyerte”.