Mint arról az Infostart is beszámolt, tűz ütött ki és hatalmas mennyiségű füst tódult az utcára vasárnap délután a főváros V. kerületében egy, a Március 15-e téren lévő négyemeletes épület földszinti üzlethelyiségéből. Amint felcsaptak a lángok, azonnal riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat, akik három percen belül a helyszínen voltak, négy tűzoltójárművel és öt vízsugárral fékezték meg a tüzet.
Mint most kiderült, az épületet a beavatkozás idejére hét embernek kellett elhagynia, a többi lakót arra kérték, hogy maradjanak lakásukban, amíg a munkálatok tartanak.
Az utazási iroda elektromos rollerek bérlésével foglalkozott. Az iroda mögötti raktárban töltötték az akkumulátorokat, feltehetően ezek egyike gyulladt meg, innen terjedt át a tűz a többire, végül
összesen csaknem 60 roller akkumulátora égett.
A tűz pontos keletkezési okát, helyét és idejét tűzvizsgálat során tárják fel.
A tűzoltók csaknem egy órán át dolgoztak, ezt követően átvizsgálták és átszellőztették a lakóházat és a padlásteret. Szerencsére senki nem sérült meg.