Kedden este három autó és egy motor ütközött a Veszprémet Szentkirályszabadjával összekötő úton.
A Delta hírek bejegyzését idéző VEOL cikke szerint a baleset napján egy baráti-munkatársi csapat tartott autóval Szentkirályszabadja irányába, mögöttük közlekedett a motoros ismerősük.
Az autós előzött, majd visszatért a sávjába, a motoros azonban folytatta az előzést.
Egy jobbra ívelő kanyarban szemből érkezett egy szabályosan közlekedő autó, a motorkerékpár vezetője vészfékezett, de nekiütközött a jármű bal oldalának.
A motoros az úttestre zuhant, és két autó – először ismerőse, majd egy szemből érkező gépjármű – is áthajtott rajta.
A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy az életet nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt.
Információk szerint az elhunyt férfi szegedi, albérletben lakott a környéken, az ismerőseivel együtt Veszprémben dolgozott.