Óriási dugókra kell számítani a hétvégén a magyar autópályákon, főleg az M1-esen, az M7-esen, M5-ösön és az M0-son, de az M3-ason is rohamra lehet számítani.
Németország több nagyobb tartományában elkezdődött az iskolaszünet, ezért egész hétvégén óriási forgalom várható Hegyeshalom és Röszke között, az M1–M0–M5-ös autópálya útvonalon. Ilyenkor ugyanis megindulnak haza, Kelet-Európába a vendégmunkások, illetve a rokonok, ezért teli lesznek balkáni, illetve német rendszámú kocsikkal a magyar utak, és ez a forgalom az M3-ast is érinti. Az M1-es autópályán még tartanak a kiépített terelések, amelyeknél sok baleset volt az elmúlt hetekben, így fokozott óvatossággal vezessenek!
A másik nagy forgalmat generáló esemény a hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíj a Hungaroringen: nem csak a vasárnapi futamra, de a szombati edzésekre is rengetegen érkeznek Nyugat-Európából, majd vasárnap este megindulnak haza. A fővárosból kifelé haladva az M3-as autópályán a 13-as és 18-as km között a leállósávot csak a VIP vendégek használhatják. A nagyközönség a versenypályát a 19-es és 23-as km-nél lévő kihajtón keresztül tudja megközelíteni. A hétvége során Mogyoród és Kerepes térségében jelentősebb torlódásokra, és rendőri forgalomirányításra kell számítani
Az időjárás pedig, a várható zivatarok ellenére is forró lesz, szombaton akár 34 fok is lehet, de vasárnap is elérheti a 30 fokot a hőmérséklet, így egész hétvégén megnövekedett forgalomra lehet számítani főleg az M7-es autópályán a Balaton és Horvátország felé.
Folyamatosan frissülő információk az Útinform oldalán!