A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent a rendelet, ami kimondja, hogy a rendőrség „az általánosnál nagyobb távolságra is lezárhatja a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy, illetve az őt kísérő delegáció tartózkodási helyét azon személy előtt, aki fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy korábbi magyarországi látogatása alkalmával a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy biztonságának, illetve […] magyarországi programja zavartalan lebonyolításának veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított” – írja a hvg.hu.
Abban az esetben, ha valaki egy éven belül másodszor is megsérti az intézkedést,
a rendőrség kijelölheti azt a területet, amelyet nem hagyhat el, és ennek eredményességét „elektronikus eszköz segítségével ellenőrizheti”.
Az indoklás szerint azért van szükség erre a módosításra, mert „a nemzetközileg védett személyek védelmével kapcsolatos rendőrségi feladatok megfelelő szakmai színvonalon megvalósuló, eredményes ellátása hazánk nemzetközi megítélése mellett az állam nemzetközi célkitűzéseinek a megvalósítására, valamint a gazdasági kapcsolatok alakulására is kimutatható hatással lehet”.
A korlátozásokat a magyarországi program zavartalan lebonyolítását veszélyeztető körülmény megszűnésekor, de legkésőbb a védett személy Magyarországról történő távozását követően haladéktalanul meg kell szüntetni.
A rendelet jövő keddtől, július 29-től hatályos.