Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Le kellett zárni egy időre a Liszt Ferenc repülőtér 1-es kifutóját – ez volt az oka

Infostart
2025. július 21. 16:26
A természet nem feltétlenül van tekintettel arra, hogy éppen utasszállító repülőgépek szeretnének fel- vagy leszállni.

A Tudásmorzsák a repülésről blog bejegyzése szerint hétfő délelőtt a Ryanair Triesztből érkező gépe után egy rövid időre lezárták a ferihegyi 1-es futópályát, mert „vagy madarat ütöttek, vagy láttak valamit a pályán” – vette észre a 24.hu.

Az ismeretterjesztő blog hozzáteszi, a zárás idején a közel lévő érkezőket átstartoltatják - ahogy ez történt a Turkish Airlines gépével is -, a többieket pedig besorolják a másik futópályára.

A lap megkeresésére az információt a Budapest Airport is megerősítette, válaszukban azt írták, hogy: „Az 1-es futópályát madárütközés veszélye miatt zárták le néhány percre.”