Nyitókép: HM

Videón beszélt Orbán Viktor a Védelmi Tanács üléséről, megindokolta az összehívását

Infostart
2025. június 22. 21:17
Három veszélyről beszélt a kormányfő a Védelmi Tanács ülése után.

Bár a konfliktus földrajzilag messze van tőlünk, mégis három fő kockázata van az ország számára Orbán Viktor szerint.

Egyikként a terrorfenyegetettséget említette, de mint mondta, „megvédtük magunkat a migrációtól, ezért mi nem vagyunk bevándorlóország, így a terrorfenyegetettséggel szemben is tudunk majd eredményesen védekezni”.

Figyelnünk kell a migrációs nyomásra is

– mondta –, "mivel minden közel-keleti konfliktus után megnövekszik a nyomás a déli határainkon”.

Harmadik veszélyként az energiahordozók árának további emelkedését említette, és ezt nevezte a legkomolyabb kihívásnak az ország számára a Facebookon közzé tett videóban.

Hozzátette azt is, hogy „emiatt kell elvetni Brüsszelben az orosz energiára vonatkozó tilalmakat, mert épp elég baj nekünk az iráni-izraeli háború energiahordozókra gyakorolt negatív hatása".

A honvédelmi miniszter is posztolt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, hogy "a Közel-Keleten egyre súlyosabb háború az európai kontinensre is komoly veszélyt jelent, ezért ült ma össze a Védelmi Tanács. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzetet, együttműködésben szövetségeseinkkel és a NATO-val."

Magyarország kormánya minden körülmények között garantálja hazánk és a magyar emberek biztonságát.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán és a védelmi tanács (SZABO.GERGO)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást