Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Felmondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

Infostart
2025. május 29. 10:47
A szerdai Fővárosi Közgyűlés után döntött így, mert a képviselők úgy döntöttek, hogy új vezérigazgatói pályázatot hirdetnek a Budapesti Közlekedési Központnál és a BKV-nál.

Felmondott a BKK vezetését érintő politikai helyzet miatt Walter Katalin, a közlekedési társaság vezérigazgatója, csütörtök reggel adta át a felmondását Karácsony Gergely főpolgármesternek. Walter Katalin közgazdász 2021 óta vezette a Budapesti Közlekedési Központot.

A bejelentésben azt írja, hogy hosszú mérlegelés után hozta meg ezt a nehéz döntést.

"Négy év megfeszített munka, elhivatottság és eredmények jellemezték a BKK-nál töltött időmet, ahol fantasztikus csapattal dolgozhattam a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésén. Valódi csapatmunka volt, és sajnálom, hogy döntésemmel jó eséllyel tovább növelem a kollégáimban hónapok óta amúgy is meglévő bizonytalanságot. A jelenlegi körülmények azonban már nem teszik lehetővé az eredményes munkát" – fogalmazott.

Azt írta, bármilyen transzparens és objektív pályázatnak, megmérettetésnek bátran állt elébe, de mostanra "minden illúziója szertefoszlott": a szerdai közgyűlési döntés értelmében harmadszorra kellene beadnia a vezérigazgatói pályázatát, úgy, hogy eddig egyszer sem hallgatták meg. Folyamatosan megkérdőjelezett legitimációval nem tud és nem is akar tovább dolgozni.

"Ez a döntés nem volt könnyű – nehéz elengedni egy küldetést, amelyben mélyen hiszek. Hálás vagyok a közös munkáért és azért, hogy szolgálhattam Budapestet. Június végéig változatlan elhivatottsággal dolgozom tovább, biztosítva a zökkenőmentes átadás-átvételt" – írta.

Walter Katalin 2024 januárban egyszer már felajánlotta a lemondását, miután egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen a hálaadási pulykákhoz hasonlította a BKK utasait. Ezért bocsánatot kért, Karácsony Gergely főpolgármester pedig nem menesztette, hanem szakmai tudására hivatkozott és megvédte Waltert "a rosszul megfogalmazott mondat" miatt, ami amúgy sem tükrözi a meggyőződését.

A BKK vezetőjeként jelentős fejlesztéseket valósított meg: újjáélesztette a Mol Bubi közbringa-rendszert, elindította a BudapestGO alkalmazást, az ő vezérigazgatósága idején újították fel a Blaha Lujza teret és a Lánchidat, illetve adták át a megújult M3-as metrót.

Életrajza szerint korábban dolgozott a McKinsey and Company nemzetközi tanácsadó cégnél és az Erste Banknál is. 2013-tól másfél évet dolgozott Bajnai Gordon korábbi miniszterelnöknek, az Együtt akkori elnökének kabinetfőnökként. A BKK előtt a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) vezérigazgatója volt, a cégnél az ő nevéhez fűződik a több fővárosi cég összevonásával létrehozott Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. előkészítése.

Walter Katalint a Forbes magazin 2020 és 2023 között folyamatosan a legbefolyásosabb magyar nők közé sorolta, rangsorban egyre előrébb lépve. 2023-ban az EMTA európai közlekedési szövetség elnökévé választották.