Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Több településen sztrájkolnak a polgármesteri hivatali dolgozók

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2025. április 23. 07:52
Sztrájkot hirdettek a szerdára az önkormányzati köztisztviselők. 20 település polgármesteri hivatalában csak a halaszthatatlan ügyeket lehet majd elintézni.

Április 23-án, szerdán sztrájkolnak az önkormányzati tisztviselők – közölte a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete. Az alacsony fizetések miatt döntöttek a munkabeszüntetés mellett, ugyanis 232 ezer nettó forintot, azaz garantált bérminimumot keresnek a diplomás kollégák – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a szervezet elnöke.

Boros Péterné hozzátette: több mint egy éve próbálnak bértárgyalást kezdeményezni a kormánnyal; annyit sikerült elérni, hogy a 10 ezernél alacsonyabb lakosságszámú települések önkormányzati köztisztviselői júliustól 15 százalékos, jövő januártól pedig újabb 15 százalékos keresetnövelést kapnak. A nagyobb települések polgármesteri hivatalaiban dolgozók azonban kimaradtak a béremelésből. Miattuk sztrájkolnak.

„138 település, ahol az önkormányzati köztisztviselők több mint 60 százaléka dolgozik, kimaradt ebből a lépésből, és nem történt meg a miniszteri szintű egyeztetés sem a polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők követeléseivel kapcsolatban – fogalmazott Boros Péterné. –

A sztrájkkövetelések között az illetményalap legalább 80 ezer forintos emelésére teszünk javaslatot,

amelyet már 16 év óta nem változtatott a kormány és 38 650 forint.

20 település polgármesteri hivatalában hirdettek munkabeszüntetést, például Szigetszentmiklóson és Szentesen. Van, ahol egész nap szünetel majd az ügyintézés, máshol csak két órára áll meg a munka. Előbbi helyeken kizárólag a halaszthatatlan ügyeket tudják elintézni az állampolgárok, mint például a haláleseti ügyintézés, illetve katasztrófa esetével egy olyan halaszthatatlan szituációnak a kezelését. Más egyéb ügyintézésre – ahol egész napos sztrájk lesz – nincs mód.

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnök azt is megjegyezte, szerették volna, ha a kormányhivatali dolgozók is sztrájkolnak, ám a főispánok ellehetetlenítették a szakszervezet által kezdeményezett sztrájktárgyalásokat, ezért az érdekképviselet bírósághoz fordult.

Korábban egyébként a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a szakszervezettel azt közölte a kormányhivatali dolgozók és a köztisztviselők bérfejlesztését a tárca kiemelt prioritásként tartja napirenden. Erre, amint a szükséges források a költségvetésben rendelkezésre állnak, sor kerül majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több településen sztrájkolnak a polgármesteri hivatali dolgozók
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást