Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Karácsonyi halkörkép: hatalmas kínálat a tavalyi árakon

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. december 18. 07:48
Karácsonykor bőséges lesz a hazai ellátás pontyból, szürke harcsából és afrikai harcsából, de exportra kevesebb jut – mondta az InfoRádióban a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.

Biztatóan indult az év a halászatban, miután az év elején bőséges volt a csapadékellátás, és az ágazat szereplői a krízistámogatással némi többletjövedelemhez is jutottak, de a jó kezdés után a nyáron tartós aszály, nagyon magas vízhőmérséklet és sok tóban az alacsony vízszint okozott problémát – nyilatkozott az InfoRádióban a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.

Németh István ismertetése szerint az oxigénhiányos állapot miatt sok helyről ki kellett menteni a halakat, ritkult az állomány, így idén csak gyenge-közepes évet zártak a termelők. Hozzátette: a takarmányárak a halászoknak kedvezően alakultak, de a gondot fokozták a kormoránok, mert a védett madarakat részben tűrni köteles az ágazat.

A MA-HAL elnöke hangsúlyozta:

a hazai szükségleteket bőven fedezi a mintegy 16 ezer tonna élőhal, de az exportpiacokra kevesebb jut.

Németh István beszámolt arról is, hogy karácsonykor bőséges lesz a kínálat pontyból, busából, szürke harcsából és afrikai harcsából is. A termelők idei közepes eredménye inkább az export mennyiségében jelent némi visszaesést. Az elnök kiemelte, hogy "a termelők a tavalyi áron hozzák forgalomba a halakat, és ha a kereskedelmi láncok ugyanazzal a haszonkulccsal beérik, mint az előző évben, akkor a tavalyihoz hasonló árakon juthatnak a fogyasztók a magyar halhoz".

Németh István felhívta a figyelmet arra is, hogy szemben a tengerekből származó, részben ismeretlen minőségű halakkal, a magyarországi édesvízi tógazdasági halak kitűnő, ellenőrzött minőséget képviselnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Karácsonyi halkörkép: hatalmas kínálat a tavalyi árakon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást