Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Jogerősen bűnösnek mondták ki a DK-s Varju Lászlót

Infostart
2024. december 3. 13:22
Helybenhagyták Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének ügyében korábban meghozott ítéletet, így jogerős a döntés: 900 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték a politikust. A bíró a tárgyaláson azt mondta, „a képviselői jog gyakorlásának az erőszak nem megengedett eszköze”.

Bűnösnek mondta ki kedden a Kúria garázdaság, testi sértés és választási rend megzavarása ügyében Varju Lászlót – számolt be a Telex. A DK országgyűlési képviselője a másodfok után itt is 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott. Az ítélet jogerős.

Az országgyűlési törvény értelmében Varjut hamarosan megfosztja az egyéniben megszerzett mandátumától a parlament, ha ugyanis valakit a képviselősége alatt jogerősen elítélnek, az összeférhetetlenségnek számít. Emiatt Újpest-Angyalföldön jövő év elején időközi választást kell kiírni, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azonban már bejelentette, hogy Varjut újraindítják a mandátumért.

Varju Lászlót egy 2018-as, az MTVA épületében történt dulakodás miatt vádolták meg garázdasággal és testi sértéssel, a választási rend megzavarásával pedig azért, mert 2018-ban Újpesten rávett egy független képviselőt arra, hogy lépjen vissza.