Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor a parlamentben: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

Infostart
2024. szeptember 30. 13:21
A miniszterelnök beszéde nyitotta meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök beszédével vette kezdetét a parlament őszi ülésszaka, miután a honatyák megemlékeztek négy, a közelmúltban elhunyt pályatársukról (Donáth László, Kupa Mihály, Vincze Kálmán Pál, Bodzás Ferenc Árpád).

A kormányfő Jelentés a Magyar Országgyűlésnek a tavaszi ülésszak óta eltelt időszak eseményeiről és a kormány további terveiről címmel osztotta meg gondolatait.

Árvíz

Szeptember közepétől 10 napon át nehéz helyzetben volt Magyarország, erről beszélt elsőként. A Duna teljes vonalán védekezni kellett, ez "szervezetten és rendben történt, a bajt sikerült kivédeni" - fogalmazott. "Ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre" - tette hozzá.

A tanulság szerinte az, hogy a magyar állam tíz év alatt szervezettebb lett, 2013 óta 435 milliárd forintot áldoztak védelmi fejlesztésekre, ennek harmada a Duna védelmére fordult például Komáromban és Csillaghegyen.

Ideiglenes védműveket építettek, 55 ezer tonna homokot 2 millió zsákba töltöttek, és több mint 4 kilométer hosszan épült mobilgát.

Gyermekek nyaraltatása, oktatása

Idén nyáron 40 ezer gyerek nyaralhatott az Erzsébet Táborokban, és ukrán gyerekeket is nyaraltattak Magyarországon - említette. Emellett arról is szólt, milyen iskolai fejlesztéseket adtak át, létrejött például a Dunakeszi Diáknegyed tornacsarnokkal, városi uszodával, 1500 tanuló számára.

Célba ért rengeteg tankönyv, amely 15 milliárd forintnyi kiadástól mentesíti a magyar családokat az ingyenesség révén.

Turizmus

Szólt ezt követően a turisztikai szezonról, "soha nem nyaralt ennyi honfitársunk az ország határain belül, soha nem jött ennyi külföldi országunkba" - mondta, és szerinte soha ennyi magyar sem nyaralt még külföldön. Több adatból is azt látja, hogy rekordév jön, a ferihegyi pedig "állja a versenyt más európai repterekkel".

Energiafüggetlenség és tendenciák

Szólt ezután az E.ON gázmező-beruházásáról, és kiemelte, dobogósak vagyunk a napenergia energiamixben elfoglalt arányát tekintve.

Beruházások tekintetében 24,5 százalékos teljesítménnyel "csak" a negyedikek vagyunk, itt az első hely a cél.

A munkaerőpiacon 4 740 000 dolgozik, ami szerint teljes foglalkoztatottságot jelent, ennyien tudják eltartani a családjukat.

Kiemelte még, hogy 12. hónapja folyamatosan emelkednek a reálbérek Magyarországon, amely így is a soron következő csatájára készül.

Az államadósságot csökkenő pályán tartják, GDP arányában 50 százalék a cél, most 75 a szám.

Hangsúlyozta, rengeteg családot védenek most a kamatstoppal, amelyet csak akkor vezetnek ki, ha a kamatok már nem jelentenek elviselhetetlen terhet a családoknak, akikre a babaváró is vár 2026 júliusáig.

Új otthonfelújítási program is indult júliusban, amire szintén felhívta a figyelmet.

Jegybank és viták - új gazdasági stratégia - blokkosodás

Rámutatott, vannak viták a jegybankkal például az alapkamat szintjéről, megjegyezte, 100 százalékban tiszteletben tartják az MNB függetlenségét, együtt élve a kamatkörnyezettel.

A jövőben viszont új gazdaságpolitikára és rendszerre van szükség, ahhoz is, hogy az eddigi eredményeket megvédje a kormány.

Szerinte a lehető legrosszabb forgatókönyv Magyarország számára, hogy Keletre és Nyugatra kezd oszlani a világ - már megint, és mivel Magyarország elveszítette nyersanyaglelőhelyeinek nagy részét a XX. században, olyan termékeket kell tudnia előállítani, amelyeket el tud adni külföldön.

"A mögöttünk hagyott hónapok csak tovább növelték a bajt. Hiába szavaztak júniusban az emberek változásra, Brüsszel egyre inkább a blokkosodás mellett kötelezi el magát, eluralkodik a hidegháború tónusa és stílusa" - ecsetelte.

A blokkosodásból viszont szerinte csak függőség és elszegényedés terem, ezért a gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni. Szerinte most azok lesznek sikeresek, akik nem hagyják magukat kényszerhelyzetbe hozni, technológiából, befektetésből és hitelből is "a legjobb kell", kiegyensúlyozott kapcsolatok a világ minden tája felé.

Az új politika eszközeit egymás után vetik majd be a következő hónapokban és években - ígérte.

Az érkező akciótervek közül kiemelte a munkáshitelt, az állandósítandó 13. havi nyugdíjat, a növekvő adókedvezményeket, amelyeknek lába a 3-6 százalék közti növekedési ütem lesz, "ezt Magyarország meg is fogja tudni csinálni".

Migráció

Szólt még a migráció kérdéséről is, más országok Magyarországéval egy irányba húzó intézkedéseit sorolva Németországból, Finnországból is, szerinte lassan vége a szabad utazásnak. A legtöbb európai országban áldatlan állapotok uralkodnak, de "nem örülünk, hogy igazunk lett" - nyomatékosította Orbán Viktor, aki azt ígérte, Brüsszel főterére fogják szállítani a Magyarország kapuját döngető migránsokat.

Háború és más témák, amelyekben "igazunk lesz"

"A háború tekintetében ugyanúgy igazunk lesz, mint a migráció ügyében, a Nyugat meggondolatlanul ugrott bele" - folytatta a kormányfő.

Szerinte egyelőre csak Magyarország tekinti missziójának a békét, de hamarosan mások is csatlakoznak majd ehhez a folyamathoz, ezzel megindult egy folyamat, megindult "a béke barátai" elnevezésű országcsoport.

"Legyen szó bármelyik kérdésről, végül mindig a szuverenitáshoz, a nemzeti függetlenség kérdéshez lyukadunk ki. Szép dolog a nemzetközi együttműködés, de mi tudjuk, hogy a végén mindig csak saját magunkra számíthatunk" - húzta alá a miniszterelnök.

A nyílt támadásokkal persze "könnyebb a dolgunk", a rejtett támadásokkal szemben nehezebb, ezek közé tartozott a Reuters által leleplezett nyugati propaganda a kínai Covid-vakcina ellen. "Jöjjenek a támadások a szélrózsa minden irányából" - foglalta össze helyzetelemzését Orbán Viktor.

Úgy látja, a végén minden jóra fordul, ezért sok sikert kíván a képviselőknek az őszi ülésszakra.