Nyitókép: Ivan-balvan/Getty Images

Hatszáz pályázat nem elég a fővárosnak

Infostart
2024. szeptember 25. 19:59
Szerda három óráig több mint hatszáz pályázat érkezett a fővárosi önkormányzati cégek meghirdetett igazgatósági és felügyelőbizottsági, valamint vezérigazgatói és ügyvezetői tisztségeire.

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán közölte: fővárosi képviselők kezdeményezésére úgy döntött, hogy három héttel, vagyis 2024. október 16-án 16 óráig meghosszabbította a pályázatok benyújtási határidejét.

"Megértem azt az igényt, hogy előbb alakuljon meg a Fővárosi Közgyűlés, álljon fel az új városvezetés, és majd az első október végi munkaközgyűlésen kerüljön napirendre az igazgatóságok, felügyelőbizottságok és cégvezetők kérdése. Köszönöm mindenkinek, aki eddig pályázatot nyújtott be, és a továbbiakban is mindenkit erre biztatok, aki elhivatottságot érez magában Budapest szolgálata iránt" - írta a főpolgármester.

A bejelentést nem hagyta szó nélkül a Fidesz budapesti elnöke. Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán úgy vélekedett, hogy a "szivárványkoalíció tagjai" már megállapodtak a lényegi kérdésekről, hogy "ki, milyen zsíros helyeket kap", de a részletekről még folynak az egyeztetések. Ilyen részlet az, hogy hol, kinek az embere fog pályázóként nyerni, a határidőket pedig ehhez igazodva tolják ki - tette hozzá.