Nyitókép: Getty Images

Szakértő: januártól magyarként jön az orosz olaj Ukrajnán át, a biztosítás a kulcs

Infostart / InfoRádió - Ignáth Márk
2024. szeptember 12. 07:44
Hétfőn jelentette be a Mol, hogy sikerült megállapodnia az Oroszországból Ukrajnán át érkező kőolaj folyamatos tranzitszállításáról. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetőjét kérdezte a részletekről.

Évente 4-4,5 millió tonna érkezik orosz olajból Ukrajnán át, ami jelentős mennyiség Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szerint.

"A Lukoiltól érkezett korábban a pozsonyi olajfinomító ellátásához szükséges olajmennyiség több mint 40 százaléka, a százhalombattai finomító esetében ez az arány körülbelül 30 százalékos, tehát jelentős volumenről van szó, ezért is volt nagy az ijedség néhány héttel ezelőtt, amikor a Lukoil-ügy berobbant a köztudatba, és ezért is nagy eredmény különösen, hogy ilyen gyorsan sikerült az érintett országoknak és a Molnak orvosolni a helyzetet" – mutatott rá, hozzátéve, a Mol ezzel elvégezte házi feladatát, pedig – mint hozzátette – az ilyen szerződések megkötése jellemzően nem megy ennyire gyorsan.

Hogy a megoldásnak része-e egy új díjszabás, arról hivatalos információ egyelőre nincs, azt azonban a szakértő nehezen tudja elképzelni, hogy az ár lefelé változna. Ami viszont ismert, hogy

az új megállapodás értelmében a Mol a fehérorosz–ukrán határnál átveszi a nyersolajat, míg korábban a Lukoil, illetve annak a kereskedőcége, a Litasco vállalta a szállítási és biztosítási költségeket, ezeket ezen túl vélhetően a Molnak kell állnia,

és a mostani helyzetben magasabb költséggel lehet ilyen típusú ügyleteket kötni, mint amikor az előző szerződést megkötötték, de a pontos mértékét a lehetséges drágulásnak nem tudni, becslések állnak csak rendelkezésre.

Ukrajna területén immár magyar tulajdonú olajként halad át a nyersanyag. A Mol feladata ennek kapcsán konkrétan a megállapodás megkötése volt, illetve megoldást talált az olajszállítás biztosítására; Hortay Olivér szerint épp ezzel lehet majd baj a jövőben, "de nem érdemes előre farkast kiáltani", bár "érkezett egy olyan ukrán elnöki tanácsadói nyilatkozat, ami azt vetítette előre, hogy még nincs vége a történetnek, igaz, később cáfolta, hogy az egész Barátság kőolajvezetéket lezárhatják a jövő év elejétől". A veszélyt tehát szerinte "a politikai vita eszkalációja" okozhatja.

Rámutatott arra is, az elmúlt időszakban több olyan ukrán tisztségviselő is volt, aki azt nyilatkozta, hogy a Lukoil-szankcióval valójában az a cél, hogy politikai nyomást gyakoroljanak Magyarországra és Szlovákiára, és ha a politikai vita, a nyomásgyakorlás igénye nem enyhül, az további lehetséges lépéseket is előre vetít, de Hortay Olivér reméli, hogy erre nem kerül sor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hortay Olivér: a Mol és az orosz olajtranszport
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást