Nyitókép: Pixabay

Demonstráció a telefon-ügy miatt eltávolított gimnáziumi igazgatóért

Infostart
2024. augusztus 28. 20:39
A Belügyminisztérium szerdán azonnali hatállyal felmentette Mészáros Csabát, a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A döntés azután született, hogy az iskola jelezte: a rendelet ellenére nem tiltják ki az okostelefonokat az órákról. Az ügy nagy port kavart, a gimnázium előtt demonstrációt tartanak.

Szerda este több százan gyűltek össze a budapesti Madách Imre Gimnázium épülete előtt, ahová diákok szerveztek demonstrációt, mert a Belügyminisztérium szerdán közölte, azonnali hatállyal felmenti az iskola igazgatóját, Mészáros Csabát.

Az esemény Facebook-oldalán azt írták, hogy szeretnék egy békés tüntetés formájában azonnal kifejezni egyet nem értésünket - emelte ki az Index.

A demonstráción korábbi és jelenlegi madáchos diákok, tanárok, illetve a tanulók szülei mondtak beszédet.

A diákok beszédeikben kiemelték, Mészáros Csaba igazgatóként egy befogadó és támogató környezetet teremtett minden diák számára és vezetésével az ország legjobb gimnáziumai közé jutott a Madách.

A gimnázium előtt tartott tüntetésen felszólaló diákok és tanárok beszédeikben nonszensznek nevezték, hogy 2024-ben a kormányzat nem az okos eszközök intelligens használatára akarja nevelni a diákokat, hanem be akarja azokat tiltani - írja az MTI.

A felszólalók emlékeztettek arra is, hogy a Madách Imre Gimnázium az ország egyik legmagasabb színvonalú - tavaly az országos felmérésekben kilencedik helyen álló - közoktatási intézménye.

Az igazgató - aki több mint 20 éve vezeti az intézményt - érdemeként említették: amellett, hogy nagyon magas színvonalúvá tette az intézményt, jó közösséget is teremtett.

A tüntetők felszólították Pintér Sándor belügyminisztert, vonja vissza a Mészáros Csaba elbocsátásáról szóló döntést. A szervezők meghívták a Madách Imre Gimnáziumért és a magyar oktatás jövőjéért aggódókat a hétfőn, a Belügyminisztérium előtt tartandó tüntetésre.

A Belügyminisztérium szerdán közölte, hogy azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A döntést azzal indokolták, hogy "egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt".