Nyitókép: Budapest Airport/Baranyi Róbert

Már fizetnek a légitársaság a kárvallott utasoknak

Infostart
2024. augusztus 7. 18:14
Budapest Főváros Kormányhivatala 15 légijárat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős késések, illetve járattörlések miatt. Az ellenőrzések alatt a légitársaságok egy kivételével – ez esetben eljárási bírság kiszabására is sor került – együttműködtek.

A hivatal közleménye szerint három esetben a légitársaságok elismerték kártalanítási kötelezettségüket, az utasok jelzései alapján ezekben az esetekben a kifizetések folyamatosak.

Két járattal kapcsolatban a kormányhivatal még adatszolgáltatást vár.

Három járat esetében az érintett légitársaságok a késések, illetve a törlés okának légi irányítási problémát jelöltek meg, tehát rendkívüli körülményre hivatkoztak. Ezekkel kapcsolatban a kormányhivatal kikérte a légügyi hatóság szakmai állásfoglalását, hogy valóban rendkívülinek tekinthető körülmény okozta-e a jelentős késést vagy a járattörlést.

A kormányhivatal és a szakmai irányító Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a légitársaságok kötelezettségeinek teljesítését és segíti a fogyasztók jogainak megfelelő érvényre juttatását.