Nyitókép: Magyar Péter/Facebook

Erős kijelentéseket engedett meg magának a múltban a Tisza új alelnöke

Infostart
2024. július 22. 16:38
A színházi világból érkezik Radnai Márk.

Egy közös szelfivel mutatta be a közvéleménynek a Tisza Párt egyik alelnökét Magyar Péter a saját Facebook-oldalán. A hétfőn elnöknek megválasztott Magyar a poszt alatti kommentjében úgy fogalmaz: „Radnai Márk volt az egyik főszervezője az eddigi rendezvényeinknek, ő felel továbbá a videós tartalmakért. Színház- és filmrendező. + hazafi.”

Radnai Márk nem ismeretlen a hazai kulturális életben, igaz, eddig leginkább nem a művészi tevékenységéről, hanem egy kilenc évvel ezelőtti megosztó közéleti megnyilvánulásáról volt ismert – írja a 24.hu.

Radnai ugyanis 2015-ben durván megfenyegetett több kritikust is, miután a 011-Alkotócsoport vezetőjeként rosszul viselte, hogy nem részesült kedvező fogadtatásban a Closer című előadásuk.

Koltai Tamás színikritikusnak például Radnai azt írta: „Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád kártékony csótány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!”

A Librarius.hu akkor azt írta: a negatív kritikák után interjút adott munkatársuknak Radnai és Magács László, az előadásnak helyt adó Átrium Film-Színház művészeti igazgatója. Az interjú elkészülte után a kulturális portál munkatársával Radnai telefonon közölte:

eltöri a kezét, ha az írás megjelenik.

Ezek után az Átrium Film-Színház közleményt adott ki, melyben azt írták: Radnai minden színházetikai és alapvető emberi normát megsértett, a fizikai fenyegetőzés számukra elfogadhatatlan. Hozzátették: amíg Radnai nyilvánosan bocsánatot nem kér, addig az Átrium Film-Színházban nem szerepelhet semmilyen előadása.

A lap cikke szerint ezután Radnai is reagált: Koltaitól még azelőtt bocsánatot kért üzenete stílusáért és tartalmáért, mielőtt a kritikus megosztotta volna. Ugyanakkor azt állította: felindulása tárgya nem Koltai kritikája volt, hanem az, hogy Koltai a munkáltatójának azt mondta, hogy nem tud rendezni és jó lenne, ha valaki megtanítaná.