Nyitókép: Marc Bruxelle/Getty Images

Kátyúhelyzet: így állnak most a magyar utak

Infostart
2024. július 11. 06:39
A Magyar Közút három szempont alapján értékelte az utak állapotát, és bár keréknyomvájú-mélyég és egyenletesség tekintetében nem olyan rossz a helyzet, a burkolatokkal sajnos bőven van probléma.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint az országos utak burkolata túlnyomó részben (96 százalék) aszfalt és bitumen, míg a helyi utaknak csak 21,1 százaléka aszfaltbeton és öntöttaszfalt, valamint 3,8 százaléka utótömörödő aszfalt. Az önkormányzati utak nagy részét (73,3 százalék) kiépítetlen földutak teszik ki. A beton, makadám, kő és keramit burkolatok csupán elenyésző részt tesznek ki mind a helyi, mind az országos utakból - írja a Pénzcentrum.

A földutak száma és aránya is emelkedett az utolsó ismert év adatai szerint, továbbá a gyorsforgalmi úthálózat (autópályák, autóutak és csomóponti ágaik) hossza is nőtt. 2022-ben már 2422 kilométernyi gyorsforgalmi út állt már rendelkezésre, ez pedig már 7,4 százalékát tette ki az összes útnak - miközben ez az arány 2013-ban 5,6 százalék volt. Azaz, mint írják,

a számok alapján a közlekedőknek azt kellene érezniük, hogy egyre több kilométernyi egyenletes, modern burkolatú úton haladhatnak, és egyre több autópálya-szakasz is rendelkezésre áll.

Nem mindegy azonban, hogy a régi szakaszok milyen minőségűek és mennyit romlott az állapotuk.

A Magyar Közút legfrissebb, 2023. december 31-i adatai szerint a keréknyomvályú-mélység tekintetében fokozatosan szorulnak vissza a rossz és nem megfelelő minőségű útszakaszok, ezek a tavalyi évben együttesen sem érték el a 4 százalékos arányt, a jó értékelésűek pedig 87 százalékot tettek ki.

Egyenetlenség szempontjából viszont vegyesebb a kép, ugyanis jónak csak az összes út 40,5 százaléka tekinthető, megfelelőnek pedig 16,5 százalék. Rossznak és nem megfelelőnek az utak több mint 30 százalékát ítélte a társaság.

A magyar utak burkolatállapot tekintetében vannak arányaiban a legrosszabb állapotban.

2023-ban az utak körülbelül 53 százalékának rossz vagy nem megfelelő volt a burkolata, holott előző évben még "csak" 51 százalék volt ez az arány.

A Magyar Közút adataiból az is kiderül, hogy nem csak arányaiban, hanem kilométerben is nőtt a rossz burkolatú utak hossza: nagyjából ezer kilométerrel hosszabb a rossz utak szakasza - írja a portál.

Hozzáteszik, azt is fontos látni az útburkolat állapota kapcsán, hogy 2019 óta egyértelműen nőtt a jó szakaszok részaránya. Ettől függetlenül megtörténhet, hogy 2022-ről 2023-ra romlik annyit a közutak állapota, hogy több kilométer kap rossz minősítést, de közben a javulást sem lehet eltagadni, a két folyamat egyszerre van jelen.

A vállalat adatai szerint az utak teherbírása is folyamatosan javuló tendenciát mutat.

Az utak javítása folyamatos, idén májusig több mint 100 kilométer hosszúságban, 870 ezer négyzetméteren cserélte a tönkrement burkolatot új aszfaltra a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) az általa kezelt utakon.