Nyitókép: insta_photos/Getty Images

Igencsak "beszálltak az internetbe" az idősebb korosztályok is

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. június 23. 10:29
Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss felmérése.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság évente elkészített nagymintás felmérése szerint 2019-ben a 15 és 45 év közöttiek csaknem 100 százaléka volt internethasználó – mondta az InfoRádióban az NMHH piackutatási és piaci monitoring osztályának vezetője.

"45 éves kor fölött kezdődik a lassú csökkenés, és ahogy megyünk az életkorban fölfelé, úgy egyre kevesebben interneteznek. Ez a határ négy év alatt, 2023 végére 60 évre tolódott fel. Most azt mondhatjuk, hogy 15 és 60 év között szinte mindenki internetezik, 98 százalék" – fordította a számok nyelvére Sugatagi Gábor.

Tavaly már a 60 és 65 év közöttiek körében is túllépte a 80 százalékot az internetezők aránya, ami 25 százalékpontos emelkedést jelent a 2019-es adatokhoz képest. Az érintettek körében mértek a nemek és az iskolai végzettség szerint is. A 70 év felettieknél a diplomások kétharmada internetező, ugyanebben a kososztályban az általános iskolát végzetteknél ez az arány csak 48 százalék. "Minél iskolázottabb valaki, annál könnyebben megérti, megszokja vagy megtanulja az internethasználatot még idős korban is" – mondta Sugatagi Gábor.

A nők átlagosan 5 százalékkal magasabb arányban interneteztek minden korcsoportban 60 év felett, mint a férfiak – tette hozzá az NMHH piackutatási és piaci monitoring osztályának vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
NMHH nemcsak a 20 éveseké az online világa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást