Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Elmondta az NVI elnöke, mi változik a szavazásnál visszalépés esetén

Infostart
2024. június 7. 14:06
Több mint 430 olyan eset van, amikor utólag kell módosítani a szavazólapokon, de újat nem nyomtatnak – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Mint az Infostart is beszámolt róla, péntek reggel Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje bejelentette visszalépését a vasárnapi önkormányzati választástól, így csak hárman maradtak versenyben a posztért.

Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorának felvételén arról beszélt, hogy ez nem egyedi eset, több mint 430 olyan esetet regisztráltak a választási bizottságok, amikor a jelölt visszalépett a jelöléstől, elvesztette a választójogát vagy elhunyt. Mint elmondta, ebben az esetben már nem nyomtatnak új szavazólapot, a csak egy hirdetményt helyeznek ki az érintett szavazókörökbe, és az összes szavazólapról kihúzzák a jelölt nevét.

Az is kiderült, hogy a megoldás különböző lehet: ha a szavazólap mérete megengedi, akkor nyomtatóval áthúzzák a visszalépő jelölt nevét, ha ez nem lehetséges, akkor tollal, kézzel kell ezt végrehajtani. Ennek a megoldása a helyi választási irodák feladata.

Nagy Attila azt is kifejtette, hogy érvényesen a jelöltségtől visszalépni csak péntek délután négy óráig lehet. "Ha ezt követően dönt valaki így, akkor az ő szavazatait érvényesen szerepeltetni fogják a szavazatszámláló bizottságok az eredményjegyzőkönyveken, és a rájuk leadott szavazatok érvényesnek számítanak a jog nyelvén" – mondta az NVI elnöke.

A helyzet akkor válik érdekessé, ha a visszalépő megnyeri a voksolást, mert ebben az esetben új választást kell kiírni, viszont ha nem befolyásolja a rá leadott szavazatok száma a választás kimenetelét, akkor nincs tennivaló.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elmondta az NVI elnöke, mi változik a szavazásnál visszalépés esetén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást