Nyitókép: MTI/Komka Péter

Nagy verseny volt az Év Hídja címért

Infostart
2024. május 16. 20:10
A díjat az Ipolyhídvéget Drégelypalánkkal összekötő kecses, Szent Borbála híd kapta meg.

A Hidászokért Egyesület és a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata a közlekedési kultúra napjához kapcsolódóan az idei évben is meghirdette az Év Hídja szavazást. A kezdeményezés célja, hogy május 11-én, a hidakra is ráirányítsa a figyelmet. Az idei évben az Ipoly felett átívelő hidak versengtek az elismerésért - írja a vg.hu.

A kiválasztott hidakat 1-től 5-ig lehetett osztályozni, a szavazást követően pedig összesítették a pontokat. Az elismerést a legtöbb pontot elért híd, az Ipolyhídvéget Drégelypalánkkal összekötő Szent Borbála híd nyerte -írja a portál.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: az 50 méteres Szent Borbála híd hárommilliárd forintból épült Drégelypalánk és Ipolyhídvég között. A fejlesztéshez kapcsolódóan hazánkban egy kilométernyi, míg a szlovák oldalon ötszáz méternyi útépítés történt, és mindennek nyomán pár percre rövidült az átkelés ideje az eddigi húsz kilométeres autózás helyett.

A díjat a létesítmény fenntartója, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Vármegyei Igazgatóságának képviseletében Lehel Zoltán igazgató vette át.

Az acélhidat a személyautók mellett a 3,5 tonnát nem meghaladó teherforgalom is igénybe veheti. A híd átadásával nagyban csökkent a menetidő a két település között. A voksoláson a második legtöbb szavazatot a Ráróspuszta és Rárós közötti Ipoly-híd kapta, a harmadik helyen az Ipolydamásdot Helembával összekötő Károly Róbert híd végzett - írja a portál.