Nyitókép: Facebook/ Interrail

Európára nyitott magyar fiatalok ezrei előtt újra itt a nagy utazási lehetőség - sőt!

Infostart
2024. április 15. 17:33
Újabb pályázati kör nyílik meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében, idén közel 800 magyar fiatal nyerhet ingyenes európai vonatbérletet - közölte Ujhelyi István szociáldemokrata európai parlamenti képviselő, a program mentora hétfőn.

A program idei első kiírásában 35 500 ingyenes bérletet oszt ki az Európai Unió, ebből az előzetes kvóta alapján 779 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak. A magyar fiataloknak járó kvóta későbbi megemelése idén is várható, köszönhetően annak, hogy Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségre - közölte Ujhelyi István.

A kedden megnyíló pályázati forduló részleteit ismertetve a szocialista EP-képviselő elmondta: az érintett fiataloknak április végéig le kell adniuk jelentkezésüket az Európai Bizottság erre a célra készített online felületén. Ebben a pályázati körben azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek, ezt a két dátumot is beleértve. Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhatnak az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból.

Azok, akiket ebben a pályázati körben kiválasztanak és ingyenes InterRail-bérletet nyernek, legfeljebb

harminc napig ingyen utazhatnak majd Európában a 2024. július és 2025. szeptember közötti időszakban.

Ujhelyi István elmondta, ez lesz a kilencedik pályázati forduló. Eddig több mint egymillió európai fiatal élt már a lehetőséggel, Magyarországról pedig közel harmincezren pályáztak, és a kvóta alapján eddig valamivel több mint hatezren utaztak is már a vonatbérlettel.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a DiscoverEU program finanszírozása és jövője hosszú távon biztosított.

Az uniós program keretében kiválasztott fiatalok

legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak,

a fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők kísérőket is vihetnek magukkal. Annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Mint Ujhelyi István az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, dolgoznak azon, hogy a következő években minél több - például magyar - szálláshely is rácsatlakozzon erre a kedvezményre, megszólítva az érintett fiatalokat, hogy az európai fiatalok minél nagyobb száma Magyarországot célozza meg, ha utazni akar. Erről tárgyal a hazai turizmusügynökséggel (MTÜ) és a MÁV-val is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újra ingyenes InterRail-bérletek - Ujhelyi István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást