Nyitókép: Veres Nándor

Varga Judit és volt férje is posztolt a kapcsolati erőszakról

Infostart
2024. március 18. 13:59
Varga Judit sejtelmes posztot tett közzé a párkapcsolati erőszakról, volt férje szerint előkerült egy rendőri jelentés egy 2020-as családi vitájukról, amely azonban állításai szerint hamis, fiktív elemekből áll.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezetője a Facebook-oldalán tett közzé egy terjedelmes bejegyzést, amelyben arról írt, hogy büntetőeljárást kezdeményez azokkal szemben, akik valótlanul állítják, hogy többször is megverte a feleségét. Szerinte „ezen vádak totálisan abszurdak és minden valóságalapot nélkülöznek”.

Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje a posztban azt állította, hogy két hete megkereste az egyik legnagyobb online hírportál oknyomozó újságírója azzal, hogy egy, még 2020. december 29-én történt családi vitájukról készült rendőri jelentésről kérdezze, így ismerhette meg a titkosított dokumentumot, amelyet többször kért viszonyuk rendezése után a volt feleségétől, eredménytelenül.

Magyar Péter azt közölte, hogy a jelentés szerint erőszakosan lépett fel a feleségével és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben, de a valóság állítása szerint más: "Arról volt pusztán szó, hogy egy veszekedés után a volt feleségem bejelentette, hogy egy általam nem ismert időszakra és helyre elviszi a közös gyerekeinket, amibe én nem akartam beleegyezni. És ahelyett, hogy ezt felnőtt emberek módjára sikerült volna négyszemközt rendeznünk, az eljárásba bevonásra kerültek az állami testőrök, akik konkrétan megakadályoztak abban, hogy a gyermekeimhez odamenjek."

A március 15-én új politikai mozgalmat indító jogász úgy véli, a rendőri jelentés tartalmának nagy része hamis, fiktív elemekből áll, mert "amennyiben nem így lett volna, akkor mind a testőröknek, mind az érintett kormánytagoknak hivatalból feljelentést kellett volna tenniük. Ilyet természetesen sosem tettek, hivatalos eljárás sosem indult ellenem, mivel a cél nem is ez volt, hanem hogy fogható legyek."

Magyar Péter felveti a rendőrségi vezetők és a belügyminiszter felelősségét azért, hogy a rendőri jelentés kikerült a rendőrségről, sőt egy újabb bejegyzésben közölte: feljelentést tett, hogy rendeljenek el nyomozást annak kiderítésére, hogy a rendőrség állományából ki, milyen céllal és kinek az utasításából szivárogtatta ki a jelentést.

A jogász bejegyzése után Varga Judit, aki a közéletből történt február eleji visszavonulása óta nem posztolt a közösségi oldalain, a párkapcsolati erőszakról tett ki bejegyzést a Facebook-oldalán. Egy két évvel ezelőtti kisfilmet osztott meg, amelyet az Ökumenikus Segélyszervezet készítette a verbális és lelki bántalmazásról, és ezt tette hozzá: „Mindig van kiút.”

Volt felesége bejegyzésére Magyar Péter pillanatokon belül válaszolt a Facebookon: „Kedves Judit! Én mint a gyermekeim anyját, téged egészen eddig védtelek egy ország előtt. Nem tudom, mivel zsarolnak, és azt sem, hogy miért teszed ezt a gyermekeinkkel. Én továbbra sem fogom a házasságunk szennyeseit kiteregetni a nyilvánosság előtt” – fogalmazott a jogász. Megjegyezte, hogy bár rossz házasságban éltek, már mindkettőjüknek van esélye egy boldog kapcsolatra.

A Telex közben arról írt, hogy az országos rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el a sajtóban megjelent állítások, valamint „Magyar Péter nyilatkozata, bejegyzése és vélelmei” miatt.