Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Magyarország soros EU-elnökként a Balkán felé is néz majd

Infostart / MTI
2024. március 12. 18:11
A Nyugat-Balkán, elhelyezkedésének éserőforrásainak köszönhetően, kulcsfontosságú szerepet tölt be Magyarország biztonsága,energiaellátása és gazdasági növekedése szempontjából - közölte Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az Európai Unió (EU) bővítése céljából a Magyar Külügyi Intézet (MKI) által Budapesten szervezett Budapest Balkans Forum (BBF) elnevezésű nemzetközi konferencián kedden.

A miniszter ismertette, hogy Magyarország rövidesen átveszi az EU soros elnökségi tisztségét. Elmondása szerint a magyar elnökség egyik prioritása a nyugat-balkáni bővítési folyamat előre mozdítása, mivel a Balkán mindig is az európai régió részét képezte.

Bóka János szerint az EU nem olyan erős a balkáni térségben, mint amilyen lehetne, vagy lennie kellene, ezért is szeretnék a reflektorfényt a Nyugat-Balkánra irányítani.

A miniszter arról is beszélt, hogy az elnökség a bővítésmellett más együttműködési keretekben is aktív lesz. Magyarország EU-Nyugat-Balkán csúcsra és az Európai Politikai Közösség ülésének megrendezésére is készül.

A konferenciát Schőberl Márton, a külügyi intézet vezérigazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy a BFF legfontosabb érdeke a nyugat-balkáni országok fejlődésének elősegítése.

A konferencia panelbeszélgetését vezető kutató, Ármás Julianna elmondta, a magyar külpolitika középpontjában álló nyugat-balkáni régió kulcsfontosságú Magyarország biztonsága és prosperitása szempontjából.

A panelbeszélgetésen Bóka János mellett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is részt vett, aki elmondta: napjainkban, a térséget sújtó szörnyű háborúkat követően, stabilizálódik a Nyugat-Balkán helyzete, viszont azt is hozzátette, hogy a felszín alatt régi feszültségek vannak jelen, amelyek további nézetkülönbségekhez vezethetnek.

"Nagyon sok munkánk van abban, hogy segítsük a régió stabilizálását, amire a térségben jelenlévő illegális migráció miatt fokozottan szükség van. Katonai jelenléttel is rendelkezünk a térségben" - tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország számára nagyon fontos a Nyugat-Balkán stabilitása, hazánk nemcsak diplomáciailag, gazdaságilag, de katonailag is jelen van a térségben, a NATO által biztosított KFOR-misszió keretében.

A tárcavezető kiemelte: a kormány és személy szerint ő is rendkívül büszke arra, hogy a magyar katonák bizonyították rátermettségüket, és azt, hogy bízhatunk bennünk, mert rendületlenül helytállnak, kerüljenek bármilyen feladat elé külföldön vagy itthon.

A Balkán fórumot immár nyolcadik alkalommal rendezik meg március 12-én és 13-án.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balkán-konferencia: Fontos a stabil Balkán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást